Dobfenek

 

Dobfenek-

A falu területén már a késő bronzkorban is éltek , a települést 1427-ben említik először, de valószínűleg sokkal régebbi. A parcella ,ahol valaha az ősi falu állt ma is Faluhely néven szerepel,a mai Dobfeneket később alapították. Lakosai mindig is magyarok voltak és földműveléssel foglalkoztak.

A 2. világháborút követően ezt a kis falut sem kerülte el a kitelepítés, 14 családot elhurcoltak Csehországba,a többi család Magyarországon keresett menedéket.Majd két évbe tellett míg sikerült visszatelepülniük. A falu az ősi „hadas „települések közé tartozik,még a hatvanas években is megvoltak ezek a házak a szélesebb családokat összefogó részein a falunak, mint a :Matyi had, Jakab had,Patko had,Katyi had, Naggyerek had, Naggyóska had,Kohos had, Kai had, Bíró had, Kontor had,Deme had.Hivatalos iratokon jegyezték a vezetéknevek után még az 50-60 as években is .

A falut dombok veszik körül és  az „apoka”köves hegyek ,helyenként forrásokkal. Kétoldalról mocsár és nádas szegélyezi ,amit régen a kender áztatására nagyon jól ki tudtak használni.

 A háborút követő évektől egészen a 80-as évekig a falu  a fénykorát élte,majd  rohamosan elöregedik lakosaival és házaival együtt.

A munkanélküliség , az elnéptelenedett házak ,új betelepülők s az utolsó néhány év megváltoztatta az összetartó falusi közösséget. Valaha volt iskolája,óvodája rendezett udvarral,az épület még ma is áll. A templom falán emléktábla őrzi az első és a második világháborúban elesett hősök nevét.

 

A falu a péterfali határ felől nézve.....

 

 

Aki minden évben visszaköltözik lakóhelyére....

 

TOMPA MIHÁLY (1817-1868)

A madár, fiaihoz

 

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek ...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve ...?
- Fiaim, csak énekeljetek!

1852